Név: E-mail: Feliratkozás
Flash
 
 
Drótszamarak

Új épületbe költözött a szabadkai Kosztolányi Színház

2009. december 28.

Sólyom László magyar és Boris Tadić szerb elnök 2009. december 10-én este együtt vett részt a most felújitott szabadkai Lifka Ház avatóján, ahol a Kosztolányi Dezső Színház és a Lifka Art Mozi kapott helyet. A kultúra házát Sólyom László magyar köztársasági elnök adta át rendeltetésének.

A magyar és a szerb államfő mellett a megnyitó ünnepségen üdvözlő beszédet mondott még Lovas Ildikó, Szabadka művelődési tanácsosa, László Edit, a Lifka Sándor Art Mozi igazgatója, Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója. Ezt követően bemutatták a The Beach darabot Urbán András rendezésében.

A Factory Creative Studio a Kosztolányi Színház kommunikációs támogatója, működésüket a Színház saját honlapjának és a Desire Festival oldalának létrehozásával és üzemeltetésével támogatjuk. Gratulálunk az új székházhoz!

Sólyom László köztársasági elnök megnyitó beszéde itt olvasható.

 
Witzl Tamás
ügyvezető

Farmit Hungária Kft.
"A Farmit projekt indulásakor fontos volt számunkra, hogy a brand kialakításától kezdve az összes online és offline marketing-kommunikációs eszközünk megbízható minőségben, hazai műhelyben készüljön. Arculati elemek, céges nyomtatványok, sajtóhirdetések és PR cikkek, videók, elektronikus hírlevelek, online hirdetési kampányok valamint számos, a háttérben folyamatosan futó szolgáltatás lett az együttműködés eredménye. A Factory széles szolgáltatási portfoliójával, kreatív ötleteivel és rugalmas munkavégzésével bebizonyította, hogy jól választottunk. Fontos erénynek tartom, hogy a legújabb technikai fogásokat és trendeket is ismerő kollégák a hagyományosabb piacok kommunikációs környezetében is megállják a helyüket, és folyamatosan képesek kiemelkedő teljesítményre. "