HBO True Blood microsite
2009. február 11.
Az HBO februárban kezdi vetíteni az Amerikában tavaly indult új, saját
gyártású sorozatát, True Blood – Inni és élni hagyni címmel. Az egy
amerikai kisvárosba kerülő vámpírok életén keresztül a tolerancia
kérdését középpontba állító sorozat online kommunikációjára cégünk
kapott megbízást.
Ennek keretében Közép Európa 9 országában microsite-ot indítottunk, melynek érdekessége, hogy két változatban készült: nappal világos megjelenéssel, éjszaka pedig sötétben jelenik meg.
A microsite-ra épülve közösségépítő oldal is indul: a látogatók a sorozatban szereplő két bár valamelyikébe lépve ízelítőt kaphatnak a kivárosi emberek és vámpírok életéből, valamint hozzáférhetnek a közösségi oldal legfrissebb tartalmaihoz, amiket teljes egészében regisztráció után érhetnek el.
A bárok kialakítása során számos új lehetőséget próbáltunk ki:
Gyors szereplőválogatás után forgatást szerveztünk, ahol a bár vendégeinek mozgását green boxban rögzítettük. Ezután a motion designerek és flash fejlesztők illesztették a szereplőket az előzetes látványterveken megjelenő bárokba, ahol mindegyikük egy-egy tartlomtípusra hívja fel a figyelmet.
True Blood - Inni és élni hagyni

ÁSZF